Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Meghívó: Második szerdai előadás / április

2017. április 06., csütörtök 12:59

Információbiztonság a projektek során (PM és CISO aspektusok)


Szeretettel meghívjuk soron következő, 2. szerdai előadásunkra:

Dátum: 2017. április 12., szerda 17:00 óra

Helyszín: MNB - Budapest I. kerület, Krisztina krt. 39., Google térkép >>>

A regisztrációt 2017. április 12. 14:00 órakor lezártuk!

 


Előadás leírása:

Az előadás a projektek vezetése során fontosnak tartott információbiztonsági (IB) aspektusok bemutatását célozza meg. Az előadók vázolják az ISO 27001-es szabvány ajánlásait az IB projektmenedzsment általi kezelésére. Röviden ismertetik az IB kezelésének előnyeit. Végigmennek a projektmenedzsment főbb folyamatain és ahol relevánsnak tartják, javaslatokat tesznek az IB megfelelő kezelésére.


Meghívott előadók

Dellei László

 
"Dellei László több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik az Információbiztonság területén, melyet elsősorban pénzintézeti és a versenyszféra egyéb területein szerzett. László az ISACA Arany fokozatú tagjaként rendszeresen részt vesz az évenkénti Információbiztonsági Körkép felmérés előkészítésében mint munkacsoport tag, továbbá tagja az ISACA HQ Commercial Awards Working Group-nak is. Tagja a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak és a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarának is mint igazságügyi szakértő. László többek között az alábbi szakmai fokozatokkal rendelkezik:  MBA, C|CISO, CISA, CGEIT, CRISC, ITIL-F, és ISO 27001 LA szakértő. Jelenleg, a Kerubiel Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Ügyvezetője és számos pénzintézet állandó szakértője. Az elmúlt években elsősorban az informatikai biztonság, az IT-irányítás és az informatikai audit volt a szakterülete, melynek kapcsán számos megbízást kapott állami intézményektől és a versenyszférából egyaránt. Különböző biztonsági tanácsadási projekt vezetője és szakmai irányítója a mai napig. Számtalan IT biztonsági témájú cikk és előadás fűződik a nevéhez. Érdeklődésének fókuszában különböző egyedi biztonsági megoldásokkal (pl. IT-biztonsági intelligencia) kapcsolatos új módszerek és technikák állnak."

Dr. Sándor Zoltán

"Több mint 15 éves tapasztalatom van Információ Kommunikáció Technológiai (IKT) műszaki és menedzsment területeken, amelyet hazai és nemzetközi környezetben, multinacionális vállalatoknál nyertem. Fő tanácsadói szakterületem a projekt és program menedzsment, ezen a területen tapasztalatom és képesítésem személyesen is hitelessé tesz ügyfeleim és partnereim szemében. A Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem (BMGE) Mikrohullámú tanszékén végeztem, ahol PhD fokozatot is szereztem. Szintén a MBGE-n MBA fokozatot is szereztem pénzügyi és menedzsment szakirányokon. Diplomatervem témája „Kulcsrakész Projektek vezetése mobil hírközlésben” volt. A Profexec Services Kft.-ben csapatommal arra törekszem, hogy minél professzionálisabban segítsem ügyfeleinket versenyképességük elérésében és megtartásában." 

 

 

A rendezvényen való részvétel díjmentes, de NEM ISACA TAGOK számára regisztrációhoz kötött!

A regisztrációt 2017. április 12. 14:00 órakor lezártuk!

 

 

Megjelent: 305 alkalommal
Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Szakmai Események - CPE pontokért