Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

CPE pontokról

Hogyan számoljuk el, mit kell nekünk tennünk?

CPE pontokVáltozások a CPE pontok kezelésének eljárásában. (CISA, CISM, CGEIT, CRISC)

2013. január 1. hatállyal megváltoztak a CISA, CISM, CGEIT, CRISC minősítésekhez kapcsolódó CPE pontok kezelésének szabályai. A CPE pontok bevallását és nyilvántartását segíti a www.isaca.org weblapon működő program is. A CPE pontok akár egyedi alkalmanként is bevallhatók. Az eddigi teljesítmény áttekinthető, valamint látható, hogy mit kell még teljesíteni.

A CPE pontokat az egyes minősítésekhez kapcsolódóan külön kell meghatározni figyelembe véve az adott minősítés szakmai tartalmát (Certification Job Practice Area).


Mint az már (remélhetőleg) MINDEN ÉRINTETT számára ismert,

  • A CPE önbevallós.
  • Egyesületünk (Isaca.Hu) a saját rendezésű eseményeken a CPE kártyarendszer segítségével a rendezvény után közvetlenül elektronikus levélben, hivatalos CPE igazolást ad ki a résztvevő tag számára.  A CPE kártyarendszerhez az Egyesület minden tag számára hozzáférést biztosít, ahol a tag a számára nyilvántartott CPE pontokat ellenőrizheti, megtekintheti, az igazolást ismét bármikor letöltheti. Az Egyesület a CPE kártyarendszerben nyilvántartott pontokat az isaca.org portálra is feltölti, valamint egy esetleges CPE audit esetén az általa kiadott pontokat igazolja.
  • Az Egyesület által támogatott rendezvényeken az Egyesület saját standdal és képviselettel is megjelenhet, valamint biztosíthatja a CPE igazolások helyszíni kiadását a CPE kártyarendszer segítségével.
  • Az Egyesület által helyszíni CPE igazolással nem támogatott rendezvények esetében nekünk kell magunkkal vinni az isaca.org oldalról is elérhető Verification Attendance Form kinyomtatott változatát és gondoskodni annak kitöltéséről és aláírásáról, jelenlétünk tanúsításáról a rendezvény szervezőjével vagy annak előadójával. 

Hogyan kell az igazolt jelenléti időből kiszámítani a CPE pontokat?

Egy CPE pont kapható minden ötven (50) perc aktív részvételért figyelembe (nem véve az ebéd- és kávészüneteket) az ISACA vagy nem-Isaca szakmai továbbképző oktatási tevékenységen vagy meetingen.

A CPE pontokat negyedórás egységekben lehet megszerezni, illetve jelenteni (az időt a legközelebbi negyedórára kell kerekíteni).
Például az a CISA, aki egy nyolc órás (480 perces) szakmai rendezvényen vesz részt, amely alatt összesen 90 perc szünet volt az 7.75 CPE pontra lesz jogosult.


Számítási minta

  Összes óra Összes perc

Szakmai program

9:00 - 17:00

 

8

 

480

2x15 perces szünet -0,5 -30
1 órás ebédszünet -1 -60
Aktív szakmai részvétel 6,5 390

 

CPE pontok kiszámítása:

   

390 perc / 50 perc = 7,8

Kerekítve a legközelebbi negyedórás értékhez: 7,75 CPE pont

Adminisztráció

Regisztrációt kizárólag ISACA tagoktól fogadunk el, így a regisztrációs folyamat során felkérjük Önt, hogy ISACA tagsági számát küldje meg számunkra!
Köszönjük!