Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

IDC Nagy Adat és Üzleti Analitikai Fórum 2014

2014. április 17., csütörtök 10:54 Írta:

IDC - Nagy Adat és Üzleti Analitikai Fórum 2014

Az IDC statisztikái szerint 2005-től 2020-ig, a globális adattömeg, azaz a digitális univerzum 300 szorosával fog növekedni, 130 exabájtról 40000 exabájtra, vagyis 40 billió gigabájtra (ez azt jelenti, hogy az egy főre jutó adattömeg több, mint 5200 gigabájt lesz 2020-ban). Mostantól számítva 2020-ig a digitális univerzum minden második évben mintegy megkétszereződik. Az IDC becslése szerint 2020-ra a globális adattömeg 33%-a hordoz majd elemzéssel kinyerhető értékes információt, szemben a jelenlegi 25%-kal. Míg korábban a digitális univerzum fele származott az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából, és csak kevesebb, mint 20% a feltörekvő piacokról, ez 2012-re megváltozott és már 36% a feltörekvő piacoknak volt tulajdonítható, 2020-ra ez 62%-ot fog elérni.

Az egyének felelősek a digitális univerzum információtartalmának 68%-káért, a vállalatok ugyanakkor ennek az adatmennyiségnek a 80%-át kezelik annak digitális életciklusa során. Az egyének által előállított információ tömeg – írásos dokumentumok, fényképek, zenék és egyebek – jóval kevesebb, mint a róluk szóló információ mennyisége.

Az információs fájlok és hordozók gyorsabban növekednek a digitális univerzumban, mint az információ maga, részben a beágyazott rendszerek gyors elterjedésének és az ilyen rendszerek által kreált adatoknak köszönhetően. Az elkövetkezendő öt évben az ilyen fájlok nyolcszorosára növekednek, míg az azokat kezelő informatikai személyzet csak elhanyagolható mértékben bővül. A digitális univerzum tehát óriási, összesen 1,8 billió gigabájt, ami 500 kvadrillió hordozóban található meg. Az adatok mennyisége pedig rendületlenül növekszik, több, mint kétszeresére minden második évben.

Milyen erők vannak a digitális univerzumon belüli adatrobbanás mögött? A technológia minden bizonnyal segített abban, hogy az információ létrehozásának, rögzítésének, kezelésének, és tárolásának költsége a 2005-ös összeg egy hatodára csökkent. Az igazi lendítő erő mindazonáltal a pénzügyi oldalon keresendő. 2005 óta a vállalatoknak a digitális univerzumba való befektetései mintegy 50%-kal bővültek, elérve a 4 billió dollárt – az ilyen beruházások keretében a hardverre, szoftverre, szolgáltatásokra és személyi állományra fordított pénz végcélja pedig a bevétel előállítása.

Mindannyian tudjuk, hogy az információ pénz. Képesnek lenni a szükséges információ pontos kinyerésére az adathalmazból adott időben, óriási értéket jelent – ezen képesség elérése lebeg minden CIO szeme előtt. Az innovatív megoldásoknak és technológiáknak köszönhetően – nem is beszélve a szervezeti bevált gyakorlatok fejlődéséről – a változás egy jelentős szakaszát kezdtük meg. A technológiák egymáshoz kapcsolódása nem csak az üzleti életet alakítja át, de életünk minden területét is megváltoztatja.

Ezen új határok kihívást jelentenek, de természetesen egyedülálló lehetőséget is kínálnak a növekedésre. Ezen lehetőségekből származó előnyök megragadásához a CIO-knak magukévá kell tenniük a technológiákat és a bevált gyakorlatokat, hogy képessé tegyék vállalatukat a nagy mennyiségű adatból való érték kinyerésére. Ugyanakkor irányt is kell mutatniuk saját szervezetüknél a digitális forradalom minden területén egészen az alapvető szervezeti változásoktól az új szerepek kialakításáig. Az elkövetkezendő években számos vállalat sikere nagy mértékben az informatikai vezetőjük azon képességétől függ, hogy az üzletet összhangba hozza a digitális univerzum új realitásaival.

További információ és jelentkezés:

http://idchungary.hu/hun/events/54405-idc-big-data-and-business-analytics-forum-2014/10-agenda

 

A konferencia fő témái:

  • Vállalati információ menedzsment (EIM)
  • Egységes információ hozzáférés (UIA)
  • Szervezeti teljesítmény menedzsment
  • Felhő alapú és szolgáltatás centrikus technológiák a BI-ban
  • Hadoop, MapReduce, és a Nagy Adat analitika mögötti technológiák
  • Adattárházak és fejlődési pontok az adat alapú technológiákban
  • Az adatminőség szabványosítása
  • Az adat összetettsége és felcserélhetősége
  • Adatvédelem, titoktartás, bizalmas információkezelés
  • Törvényi megfelelőség Nagy Adat környezetben
  • Az üzlet és az informatika együttműködése

 

Kiknek ajánljuk a részvételt:

  • CIO-knak, COO-knak
  • IT igazgatóknak
  • Üzleti intelligencia menedzsereknek
  • Üzletfejlesztési menedzsereknek
  • Adattárház menedzsereknek
  • IT menedzsereknek
  • Projekt menedzsereknek
  • További „C” szintű vezetőknek

 

A következő iparágak képviselőinek:

  • Közigazgatás
  • Pénzügy
  • Telekommunikáció
  • Közművek
  • Gyártóipar
  • Nagy- és kiskereskedelem

Második szerdai előadás - Április

2014. április 02., szerda 22:44 Írta:

Szeretettel meghívjuk soron következő, 2. szerdai előadásunkra:

Dátum: 2014. április 9., szerda 17:30 óra
Helyszín: MNB telephely (volt PSZÁF Székház) - Budapest 1013, Krisztina krt. 39.

Előadó: Makay Kálmán - mySec Communications Kft.
Téma: Spamming botnet kliens a boncasztalon

Makay Kálmán Zsolt - mySec.huAz ISACA Budapest Chapter szervezésében kerül megismétlésre a nagy népszerűségnek örvendő előadás a mySec.hu csapatától, melynek címe: "Spamming botnet kliens a boncasztalon".
Egy eddig ismeretlen, vagy széles körben még nem publikált botnet hálózat találta meg a mySec Talk szervezőinek egyik mesterségesen legyengített weboldalát. Felkészültek voltak, és elkapták a feltöltött fájlokat. A különleges jelenség miatt a rendezvényre ellátogatók részére Makay Kálmán bemutatja az első logot, ami az érintett weblap változását jelezte, kielemezi a logok fontosabb részeit (események, reakciók), bemutatja a botnet kliens főbb komponenseit és működését.

Kedvcsinálóként figyelmüke ajánljuk az Infotér összefoglaló videóját a témáról:
http://www.youtube.com/watch?v=ZBkCI4fnYtw

A rendezvény ingyenes, azonban, akik nem ISACA tagok, azok részére, regisztrációhoz kötött!

REGISZTRÁCIÓ >>>

MEGHÍVÓ: Nők a biztonság vonzásában

2014. március 17., hétfő 19:30 Írta:

A mySec Talk csapata negyedik eseményére hölgyeket hívott meg, hogy mondják el, hogyan látják a szakmát, hogyan csöppentek az IT biztonságtechnika világába.

Az emberi tényező nem elhanyagolandó kockázatot jelent információbiztonsági szempontból, ezért a biztonság kialakításakor mindenképpen kellő figyelmet kell fordítani az alkalmazottak és más személyek jelentette veszélyforrásokra. S vajon milyen nehézségekkel kell szembenézniük a nőknek az információ biztonság világában? Milyen a munkatársakkal, kiváltképp a férfi munkatársakkal való együttműködés? Hogyan gondolkoznak a női szakemberek a hekkerek világáról? Izgalmas történeteket ismerhetnek meg az érdeklődők, és a szervezők remélik, hogy kedvet csinálnak a leendő női szakembereknek is a biztonsági szakma világához.

Dátum: 2014. március 24. (hétfő) 18:00
Helyszín: KPMG székház 1139 Budapest, Váci út 99. Térkép: http://goo.gl/XFtkc3

Program
• 18:00 Kapunyitás
• 18:00-18:30 Regisztráció
• 18:30-20:45 mySec talk
• 20:45- Kötetlen beszélgetés a rendezvény helyszínén

Moderátorok:
• Sebők Viktória - IT Business
• Dr. Krasznay Csaba

Beszélgető partnerek:
• Biró Gabriella - Unicredit Bank
• Németh Adrienn - MKB Bank
• Oroszi Eszter - Grid CEE
• dr. Vízi Linda - PR Audit

Egyéb információk:
• A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
• A rendezvényen való részvétel CISA, CISM, CGEIT, CRISC minősítéssel rendelkező szakemberek számára CPE pontszerzési lehetőséget jelent (hitelesített nyomtatvány a helyszínen vehető majd át vagy utólag lekérhető a szervezőktől).

 

További információ: http://www.mysectalk.hu

 

Összefoglaló videók az előző rendezvényekről:


Cégépítés bevált receptjei
https://www.youtube.com/watch?v=mFAlqQR8MZo

Milyen egy jó etikus hacker?
https://www.youtube.com/watch?v=rWi4e8eFuPE

Spamming Botnet kliens a boncasztalon
https://www.youtube.com/watch?v=ZBkCI4fnYtw

2014. február hónapban attól volt hangos a szaksajtó, hogy üzleti titkokat tartalmazó magyar feltalálói szabadalmi bejelentések százai váltak hosszú időre elérhetővé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának honlapjáról. Mégis a hibát felfedező közérdekű bejelentő ellen indult eljárás - számolt be a HVG. A hetilap szerint az Egis gyógyszergyár egyik új, szabadalmaztatásra beadott "kombinációs gyógyszerkészítményének" 34 oldalas dokumentációja is heteken át elérhető volt a 2010-es kormányváltás után Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) átnevezett szabadalmi hatóság honlapján.

Ugyanez történt több száz - elvben szigorúan védendő - iratcsomaggal is. Az érintetteknek esetleg súlyos károkat okozó "szivárgásra" egy civil szervezet tagjai figyeltek fel még tavaly. Pintz György, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület vezetője közérdekű bejelentést tett a hivatal felett őrködni hivatott igazságügyi tárca Répássy Róbert vezette államtitkárságán. Ám újabb hét kellett ahhoz, hogy az üzleti titkokat tartalmazó információk elérhetetlenek legyenek.

A történet nemrég újabb fordulatot vett azzal, hogy a bejelentő Pintz György ellen eljárás indult, az ügyben saját maga ellen vizsgálódó hivatal pedig azt állapította meg, hogy voltaképpen ő az áldozat. A közérdekű bejelentést tett egyesületi vezető azonban a jelek szerint nagyobb bajba keveredhet, mint maguk a hivatalban érintettek. Pintz György ellen nem csak a letöltések miatt vizsgálódnak. A szabadalmi ügyekkel foglalkozó kamarában fegyelmi eljárás indult, ami azért bizarr, mert a közérdekű bejelentőket idéntől a korábbiaknál is szigorúbb törvényi védelem illeti meg. A kamara felett egyébként az SZTNH elnöke, azaz Bendzsel Miklós gyakorolja a törvényességi felügyeletet.

Az ügy nemrég megjárta Lázár János hivatalát is. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár múlt heti, az egyesület vezetőjének címzett leveléből kiderül: fontosnak tartja, hogy "minden jó szándékú" jelzést "az állam kellő alázattal megvizsgáljon, és ahol cselekedni kell, ott lépjen". Majd hozzáteszi, hogy ebben az ügyben örömhírrel tud szolgálni, mivel a tárca és a hivatal már megtette a szükséges lépéseket. A HVG információi szerint Székely László ombudsman is vizsgálódik már - szóba kerülhet ugyanis az alkotmányos alapjog tömeges sérelme.

Itt pedig olvasható a hivatalos sajtóközlemény a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának részéről >>>

IDC IT Biztonság konferencia 2014

2014. március 10., hétfő 20:17 Írta:

A láthatóan változóban levő IT Biztonság igyekszik megfelelő választ adni a legújabb technológiai fejlesztésekből, többek között a gyorsan növekvő web alapú üzleti technológiákból (pl.: számítási felhő, közösségi hálózatok, mobil alkalmazások), a komplexebb IT infrastruktúrából, a vezeték nélküli technológiák bővüléséből, a saját eszközök használatának (BYOD) terjedéséből, a bővülő kormányzati szabályozásokból, valamint az egyre kifinomultabb informatikai támadásokból eredő fenyegetésekre.

A vállalatok továbbra is küzdenek a megfelelő biztonsági szint elérésével, amely egyrészről ki kell, hogy elégítse a modern informatikai követelményeket, azaz biztosítania kell a rugalmasságot, gyorsaságot és skálázhatóságot, másrészről pedig a jogszabályi követelményeknek kell megfelelnie. Az IDC hagyományos tavaszi IT Biztonsági Konferenciája lehetőséget biztosít az IT szakembereknek, független szakértőknek és iparági vezetőknek a találkozásra és a legújabb trendek és fejlesztések megvitatására, amelyek segítségével a szervezetek – működjenek bármilyen iparágban is – intelligens stratégiai döntéseket tudnak hozni az IT biztonság terén és ezzel párhuzamosan növelni képesek a napi működés hatékonyságát.

Az IDC IT Biztonsági Roadshowjának budapesti rendezvényére 2014. március 27-én kerül sor a Hotel Novotel Centrumban. Az egész napos esemény során a következő témákat vesszük górcső alá:

  • Cyberbiztonság egy erősen összekapcsolt világban
  • IT és üzleti kiigazítás: mérlegen a szükségletek és kockázatok
  • IT biztonsági menedzsment
  • A saját eszközök használatából (BYOD) eredő kockázatok kezelése
  • Reakció és folytonosság
  • Hálózati biztonság
  • Biztonság a felhőben
  • Titoktartási és adatvédelmi előírások
  • Biztonság és kockázat irányítás
  • Következő generációs tűzfalak és IP

További információ >>>

Kedves Kollegák!

Szeretettel meghívunk soron következő, 2. szerdai előadásunkra az alábbiak szerint:

  • Dátum: 2014. március 12., szerda 17:00 óra
  • Helyszín: MNB telephely (volt PSZÁF Székház) - Budapest 1013, Krisztina krt. 39.
  • Előadó: dr. Homoki Péter, ügyvéd - az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) informatikai jogi szakosztályának elnöke
  • Téma: Jogszabályi megfelelőség biztosítása az informatika és az információbiztonság területén

"Miként látják a jogászok az informatikai megfelelőség jelenét és jövőjét?"

Az előadás során az előadó az informatikai megfelelőség és a jogi szabályozás kölcsönhatásáról és jövőjéről próbál áttekintést adni. Kitér arra, hogy milyen nehézségekkel számoljunk, ha informatikai megfelelőségi tevékenységbe hagyományos jogászi szakértelmet kell bevonni (pl. COBIT 4.1 ME3 kapcsán). Egy-két kiemelt ágazatban (hitelintézeti, államigazgatási) milyen meglévő jogszabályi keretek közé kell az informatikai megfelelőségi tevékenységnek beépülnie. Végül megkísérel egy jövőképet felmutatni arról, hogy a jelenlegi uniós szabályozási kezdeményezések alapján várhatóan miként fog kibővülni az informatikai megfelelőség és a jogi szabályozás kölcsönhatása (adatbiztonság, cloud computing, smart metering, eIDAS stb.)

Egy eddig ismeretlen, vagy széles körben még nem publikált botnet hálózat találta meg a mySec Talk szervezőinek egyik mesterségesen legyengített weboldalát. Felkészültek voltak, és elkapták a feltöltött fájlokat. A különleges jelenség miatt egy rendkívüli rendezvényt szervezetek, ahol bemutatták az első logot, ami az érintett weblap változását jelezte, kielemezték a logok fontosabb részeit (események, reakciók), bemutatták a botnet kliens főbb komponenseit és működését. A négy nap alatt megszervezett előadásra közel 100-an voltak kíváncsiak.

Az összefoglaló videó ITT megtekinthető >>>

Forrás: infoter.hu

CISA, CISM

A Corvinno Technológia Transzfer Központ gyakorló szakemberek, a Budapesti Corvinus Egyetem és az ELTE oktatóinak közreműködésével, 12. alkalommal indítja el CISA vizsga felkészítő tanfolyamát, 2014. március 14-i és CISM vizsga felkészítő tanfolyamát 2014. március 7-i kezdéssel.


A tanfolyamokról részletes tájékoztató ezen a linken keresztül érhető el >>>

Jelentkezési határidő:

  • CISA: 2014. március 7.
  • CISM: 2014. február 28.

A tanfolyamra jelentkezni lehet:

  • elektronikusan a http://www.corvinno.hu/ weblapon keresztül;
  • e-mailben: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy
  • telefonon/faxon: +36 1 210 80 62.

Immár hatvanadik alkalommal rendezik meg az "Információvédelem menedzselése" szakmai fórumot. A 2014. március 19-i eseményt szervező Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület elsősorban az informatikai biztonság felelőseire számít - IT biztonsági szakemberek, IT biztonsági vezetőkre, szakemberekre, rendszergazdákra -, valamint a téma iránt érdeklődőkre. A rendezvény egyaránt érinti a köz-és versenyszféra szereplőit! Bővebb információ:http://www.hetpecset.hu/szakmaiforum.php

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

- Időpont: 2014. március 19. 10.00-13.00

- Helyszín: Hunguest Hotel Platánus, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 44.

Online regisztráció: http://www.hetpecset.hu/szakmaiforum.php 

Várunk minden IT és információbiztonság iránt érdeklődőt!”

Örömmel tájékoztatom a tagtársakat, hogy közel egy éves munka eredményeként hozzáférhetővé vált magyar nyelven az ISACA hivatalos szakkifejezés-gyűjteménye. A csatolt dokumentum többkörös véleményezés eredményeként állt elő, azonban még nem tekintjük véglegesnek! 

 
Szeretnénk, ha minél inkább tükrözné az egyesület, a szakma és a határterületek (könyvvizsgálat, belső ellenőrzés, távközlés stb) szaknyelvének aktuális állapotát.
 
Kérjük, ha az anyaggal kapcsolatban észrevételed van, akkor a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldd meg lehetőség szerint 2014.03.19-ig.
Az észrevételeket feldolgozzuk, és beépítjük az anyag következő változatába 2014 folyamán.
 
 
A Cobit 5 keretrendszer magyar változatának vitaanyaga is hamarosan megjelenik.
 
 
Horváth Gergely Krisztián CISA CISM
elnökségi tag 

Facebookon is jelen vagyunk

Álláslehetőségek